Rebus erdei oviba ment Szokolya-Királyrét-Duna-Ipoly Nemzeti Park tengelyen. vasárnaptól péntekig. kedd reggelre nagyon rosszul lett, kruppos köhögés, fulladás. Ildikó (óvó)néni mentőt hívott, bevitték őket a váci kórházba.
kedd reggel háromig ittam a haverokkal, hétkor hív Ildikó néni, hogy menjek, baj van. be a kocsiba, irány Vác. azt hittem, hogy csak a szokásos kruppos köhögés, kap calcimuscot, fenistil cseppeket, cebiont, aztán irány vissza az erdei oviba. már intézkedek, hogy rendeljenek nekem is egy adag rakott krumplit (Rebus kedvence), ott fogok ebédelni.
doktornő jön, mondja, hogy nem egyszerű kruppról, hanem vírusfertőzésről, légcsőgyulladásról van szó. oké, bírjuk azt is, mit ír fel, mit csináljunk, kérdezem.
nem lesz ilyen könnyű kör, mondja. minimum három éjszakát benn kell maradni, mert visszajöhet a fulladás, nem vicc. oké, mondok, elviszem Pozsonyba, ott van Zsuzsi a fiúkkal, a kórházzal szemben laknak az anyósomék. nem lehet szállítani, maximum Pestre a Madarászba, de ott a földön kell aludni apukának mondja.
tudatosul bennem, hogy négy napot a váci kórházban leszünk, hogy Rebus meggyógyulhasson. irány haza a cuccokért, vissza a kórházba. Ildikó nénit elviszem az erdei oviba, összecsomagolom Rebus cuccait. mindenki nagyon kedves és rendes, visszafizetik az kirándulás díját, mindenki jó egészséget kíván, odaadják a becsomagolt rakott krumplit. meghatódva jövök el.
a kórház nagyon jó. mindeki közvetlen, a nővérkék tündérek, a doktornők kedvesek és nem kell a földön aludni, kapunk saját szobát én meg felnőtt ágyat. (kiderül, hogy fiúból vagyok ami külön kavarodást okoz, főorvosi engedéllyel maradhatok csak a szoptatós anyukák miatt akik elvileg megállnak a fejlődésben ha apukát látnak az osztályon, de ezt ők persze nem tudják így egyáltalán nem zavarja őket. de legalább dukál a saját szoba. férfinak születni jó.)
aztán jönnek a sztereotípiáktól nem mentes kórházi napok és éjszakák. 39 és 39,6 között csúszkál Rebus láza. sok aggódás, torokszorító pillanatok. máskor is volt már beteg és volt ilyen magas láza is. de ez most más. csak mi vagyunk egymásnak és a kórház. nincs más. kedves, de idegen emberek. és bezártság, sokszor reménytelenség: ennek sosem lesz vége?
négy órától többet egyik éjjel sem sikerül aludnom: lázmérés, kúp, szirup, vizeletminta, ágykitolás egy új betegnek. mindig van valami.
a harmadik nap amikor Rebus hasmenést kap és karanténba helyeznek bennünket, elsírom magam. keserves a tehetetlenség: nem hagyhatjuk el a szobát ki tudja meddig és Rebus kap infúziót is amitől nagyon fél.
aztán végül minden jóra fordul. Rebeka a legcsodálatosabb, leghatározottab gyerek akit valaha ismertem. úgy issza meg a napi 3 liter vizet, hogy a szeme sem rebben. megússzuk az infúziót. közben tanulunk fejenként 20 új szót (ő a mesékből amiket olvasunk, én a Barbie magazinból amit szintén olvasunk).
a személyzet annyira megszereti ezt a csodagyereket, hogy az egyik nővér bejön meglátogatni, pedig nincs is beosztva. sorra jönnek a mosolygós doktornők, nővérkék, egyéb szobákból az anyukák.
a szabadidőm nagy részét a gyerekeimmel töltöm, de ez a négy nap intenzív és főleg koncentrált (csak Rebus, nem Rebus meg Ádám meg Máté) együttlét nagyon jó és tanulságos volt.
remélem nem kell hozzá betegség vagy baj, hogy újra átélhessem a csodát, amit ez az egymásra utalt és egymásnak szánt pár nap adott. szeretem a családomat.
